2013. május 29., szerda

Kék

nagykendő: kész. 
Már többször kötöttem ilyen mintát. Az eredeti leíráson már olyan sokat változtattam, olyan, mintha a sajátom lenne. A hármas összekötéseket úgy alakítottam, hogy a kendő két oldalán azok is két irányba mutatnak. A szélén a csipkét elhagytam, ez a fonal túl műszál a blokkoláshoz, lusta szegélyt kapott. A szegély lehet, hogy keskenyre sikeredett, de időközben elfogyott a fonalam. 






2013. május 26., vasárnap

Mai napi kreatív

egy már napok óta halogatott vasalással kezdődött. Aztán gyors pakolással folytatódott. Igen ám, de a stafírung nem akart elférni a szekrényben. Nekiültem, kipakoltam és rájöttem, hogy túl sok mindent őrizgetek. Mondjuk ezt eddig is tudtam, mert időnként ellepik a lakást a papírdobozok és zsákok, ilyenkor cuccolok fel a padlásra.
 Lehet, hogy ezt a falatnyi kifakult és foltos terítőt kidobhattam volna. De én inkább átalakítottam, és a konyhámban fogom fellógatni. 







2013. május 21., kedd

Levendula

Illatpárnák levendulával: kész. 
Elajándékoztam. 







2013. május 17., péntek

Kell egy táska




ehhez a cipőhöz!
Ma délután családi nap lesz az oviban, eszem-iszom, dínom-dánom. Kiállítások, versenyek, bemutatók és tombola. De erről majd máskor, másnap. 
Szóval kell egy táska, ehhez a cipőhöz. Konkrétan nemcsak ehhez, hanem a ikertestvéréhez is, mert van egy hétköznapi és egy ünneplős. 

Míg mindenki a munkahelyén tölti a napját, én délelőtti nagy magányomban arra az elhatározásra jutottam, hogy kell egy táska. Tudom mondtam már, ehhez a cipőhöz. Elindult a vezérhangya, a gondolatot válogatás, keresgélés, válogatás hosszasan, majd még hosszabban, oda-vissza pakolás, keskeny vagy széles dilemma követte. És néhány öltés múlva készen is voltam. 








 Persze előnnyel indultam, mert elég szép raktárkészletem van kalocsai hímzésekből. Anyósom készítette, kimondottan arra a célra, ha megszomjaznék és jól jönne egy kis kalocsai. 


Már említettem, hogy kiállítás is lesz. Bármilyen technikával készített közlekedési eszközök. Kiborítottam apa elé a papírdobozos zsákot, hogy itt a feladat, a lehetőség, mert ennek a gyereknek péntekre ezekből a dobozokból valami jármű kell. Én maximum a konyhai papírtörlősből tudok egy rakétát..., vagy hajtogatok papírrepülőt. 


 Különböző papírhengerekből, teás dobozokból készült gőzmozdony szeneskocsival. 


Sajtos és gyógyszeres dobozokból készült traktor és úthenger. 

Ezek az alapmodellek. Azóta már van utánfutó szalmabálákkal, vasútállomás és konkrétan csatornát építő brigád is. 

Végére maradt a kérdés, hogy mire jó egy régi bélyeg-gyűjtő album. 
Legyen mibe tenni a tombolát!

2013. május 15., szerda

Ünnepnapok

Májusban engem ünnepel a család, engem köszöntenek a barátok. Ami valljuk be nagyon jól esik az ember lelkének. 
Sok kedves virtuális és hagyományos képeslapot kaptam. Sok szépséggel lettem boldogabb. 
Timitől:







Leki-Ritától: 



Hogyan kell tortát sütni? 


Így:


Köszönöm szépen!

2013. május 13., hétfő

Levendulában

utazom, illatfelhőben úszom.
Néhány napja ezeken dolgozom. 



 Zsákok, párnácskák, szalagok, csipkék, gombok és rengeteg levendula.




2013. május 2., csütörtök

Rózsaszín

rózsák, sok-sok fénykép, mert minden porcikája nagyon tetszik. 
























2013. május 1., szerda

Házasodik a macskánk

csábítás

szerelem


féltékenység

Ő, a hiúz formájú szépség lett a kedvezményezett. Igaz azóta nem láttuk.